Kata jóvoltából ringyrongyá röhögtük magunkat tegnap a Macskafogó nevű kocsmában a Belga Nótacsokrán. Ezeket teszem most közzé itt! tessék kultúrálódni, mostanában úgyis a magyaros a divat.
http://www.youtube.com/watch?v=Kma7lQz6SWo&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=olRrld-YFp8&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=BvzD3-3D5UE&feature=related
sajnos csak így, mert nem volt hajlandó a gép máshogy beilleszteni... :(
2010. október 30., szombat
2010. október 27., szerda
érzés
Jégcsapok lógnak az eresz alól.
Csönd van.
Csak a vaspántok nyikorognak néha.
A szürkeségbe kiáltok, és figyelem
ahogy valahol messze,
fémes, hideg hangon hallgat,
és kővé változik
a nyershús ízű reggel.
Csönd van.
Csak a vaspántok nyikorognak néha.
A szürkeségbe kiáltok, és figyelem
ahogy valahol messze,
fémes, hideg hangon hallgat,
és kővé változik
a nyershús ízű reggel.
2010. június 19., szombat
Mozart Serenade No 10 In B Flat Major K 361 III Adagio
szóval így pszichonyanya után ezt sikerült elsőként ideraknom
csókom mindenkinek
csókom mindenkinek
2010. május 29., szombat
Ich möchte
Ich schrieb eine Liste über die Dinge, was ich möchte. Ich schrieb es auf dem Bus, wo die Leute sahen, dass ich schreibe, so schrieb ich es auf deutsch.
Ich möchte…
1. gesunde und schöne Körper, gut aussehen
2. genug Geld, finanzielle Sicherheit
3. Beziehung und Liebe
4. Arbeit, wo ich zufrieden bin
5. ein sicheres Haus odre Wohnung, wo ich in Ruhe bin
6. genug Freizeit
7. Spiritualität
8. ein kleines Häuschen und Garten
9. Familie (und Kinder vielleicht)
10. Freunde
Es ist also eine materialistische Liste. Eine andere Reihenfolge wäre besser.
Ich möchte…
1. gesunde und schöne Körper, gut aussehen
2. genug Geld, finanzielle Sicherheit
3. Beziehung und Liebe
4. Arbeit, wo ich zufrieden bin
5. ein sicheres Haus odre Wohnung, wo ich in Ruhe bin
6. genug Freizeit
7. Spiritualität
8. ein kleines Häuschen und Garten
9. Familie (und Kinder vielleicht)
10. Freunde
Es ist also eine materialistische Liste. Eine andere Reihenfolge wäre besser.
2010. május 21., péntek
Fado
Brúnó blogján találtam egy klippet.
Most én is klippelek egyet-kettőt. :)
http://www.youtube.com/watch?v=-GEaa9QGOd4&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=0cKv6EHNOTk
http://www.youtube.com/watch?v=xOY71KFJtto&feature=player_embedded#!
Jaj, és ez a portugezs nyelv..csudamód szép.
Igen, és a brazil szappanoperákat is szeretem. Csupa Zsustinu Augoszto meg ilyen-olyan izsu mindenki! :)
Most én is klippelek egyet-kettőt. :)
http://www.youtube.com/watch?v=-GEaa9QGOd4&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=0cKv6EHNOTk
http://www.youtube.com/watch?v=xOY71KFJtto&feature=player_embedded#!
Jaj, és ez a portugezs nyelv..csudamód szép.
Igen, és a brazil szappanoperákat is szeretem. Csupa Zsustinu Augoszto meg ilyen-olyan izsu mindenki! :)
2010. május 20., csütörtök
családi portré
Ülünk a kocsiban a temetés után,
és én hallgatom, amint előömlik
a hétköznapok mérge.
Átitat lassan mert torkomban fuldokló
halálíz maradt, meg anyám penészzöld beszéde.
És már nem tudom lenyelni a hallottakat.
Anyám elhagyott foga,
elveszett kulcs és
a felrobbant kukta.
Mesélik egyre, s belém vágnak az ütlegek,
hogy futnék, és bárcsak ne hallanám.
Egy letört cipősarok
és a sebtében vásárolt
pillanatragasztóval összekent szemüveg,
amit smirglivel karcolt tejfehérre az apám.
Ez maradt csak belőlük, ez a nyomor?
A szarrá változó világ? A kifordult gyomor?
Majd újra hallom, hogy társuk
az állandó fáradtság,
és a rémisztő fogyás.
Az örök pénztelenségbe nyelő
kiszáradt zokogás.
És üvöltöm hogy elég!
Mert nem bírom el!
És bőgnék, de csak közöny felel
illetve egy odaköpött epedarab,
hogy töröljem csak beléjük a lábam.
De ne haragudjatok rám!
Csak megijedtem attól,
hogy nem lesztek,
és nem lesz kihez futnom
önmagamtól.
és én hallgatom, amint előömlik
a hétköznapok mérge.
Átitat lassan mert torkomban fuldokló
halálíz maradt, meg anyám penészzöld beszéde.
És már nem tudom lenyelni a hallottakat.
Anyám elhagyott foga,
elveszett kulcs és
a felrobbant kukta.
Mesélik egyre, s belém vágnak az ütlegek,
hogy futnék, és bárcsak ne hallanám.
Egy letört cipősarok
és a sebtében vásárolt
pillanatragasztóval összekent szemüveg,
amit smirglivel karcolt tejfehérre az apám.
Ez maradt csak belőlük, ez a nyomor?
A szarrá változó világ? A kifordult gyomor?
Majd újra hallom, hogy társuk
az állandó fáradtság,
és a rémisztő fogyás.
Az örök pénztelenségbe nyelő
kiszáradt zokogás.
És üvöltöm hogy elég!
Mert nem bírom el!
És bőgnék, de csak közöny felel
illetve egy odaköpött epedarab,
hogy töröljem csak beléjük a lábam.
De ne haragudjatok rám!
Csak megijedtem attól,
hogy nem lesztek,
és nem lesz kihez futnom
önmagamtól.
Hát találkoztunk megint
Ablakon dugom ki fejem,
szememet pipacsok maszatolják.
Sínek mellett rohanó csatornafedél,
elfolynak lent a talpfák.
A szélbe kapaszkodok,
mint a könnyek.
De egy sem éri el a földet,
elporladnak a menetszélben.
Hát találkoztunk megint.
Most mellettem állsz csöndben.
Kezed mellkasomon,
súlyod hátamon érzem.
Hát szembenéztünk újra,
szembe és egymásba.
Mert nem hagytál el soha.
S másik kezeddel,
mint legőszintébb barát
húzol vissza a valóságba.
szememet pipacsok maszatolják.
Sínek mellett rohanó csatornafedél,
elfolynak lent a talpfák.
A szélbe kapaszkodok,
mint a könnyek.
De egy sem éri el a földet,
elporladnak a menetszélben.
Hát találkoztunk megint.
Most mellettem állsz csöndben.
Kezed mellkasomon,
súlyod hátamon érzem.
Hát szembenéztünk újra,
szembe és egymásba.
Mert nem hagytál el soha.
S másik kezeddel,
mint legőszintébb barát
húzol vissza a valóságba.
2010. május 17., hétfő
mutatvány fejezet
Falevélpengék hasítják csíkokra az eget.
Ideges táncuk a szelet kaszabolja.
Megmutattam magam ma valakinek.
És minden nyers lett.
Üres, mégis tömören lomha.
A színek festékpatakokká száradtak.
A föld, a kövek, most semmi sem táncol.
Még a rozsdának is súlya lett,
döng az utca a verébugrálástól.
Ugrottam, félre a szálló nyárfavattapamacs elöl.
Féltem, elvéreznék a golyó ütötte sebtől.
Füstszag itatta át a percet, mikor megbotlottam
egy eldobott papírzsebkendőben.
Menekülvén az emlékseregtől.
Ideges táncuk a szelet kaszabolja.
Megmutattam magam ma valakinek.
És minden nyers lett.
Üres, mégis tömören lomha.
A színek festékpatakokká száradtak.
A föld, a kövek, most semmi sem táncol.
Még a rozsdának is súlya lett,
döng az utca a verébugrálástól.
Ugrottam, félre a szálló nyárfavattapamacs elöl.
Féltem, elvéreznék a golyó ütötte sebtől.
Füstszag itatta át a percet, mikor megbotlottam
egy eldobott papírzsebkendőben.
Menekülvén az emlékseregtől.
verseket írok
Az éjszakai villamos ringat,
megáll.
Fűzöld pólóban felszáll egy fiú,
hátrafordul, rám néz.
Izzad szagát nyelem,
mellém ül, szeme nehéz.
Türelmetlenül firkálok
Kata füzetébe szavakat.
Verseket akarok,
jókat, hogy az lehessek,
aki verseket ír.
Pedig nem ezért írok.
Nem is én írok.
A szavak jönnek,
nem hívom őket,
csak hagyom, hogy
kiizzadjanak pórusaimon.
Ébresztő! Ébredj már fel!-
mondogatom magamnak mantraként,
míg ülök a fehér cigányok között
a harminchetesen.
Közben
sötétedő májfolt
méri az időt
lassan,
napról napra
hízva
bal kezemen.
megáll.
Fűzöld pólóban felszáll egy fiú,
hátrafordul, rám néz.
Izzad szagát nyelem,
mellém ül, szeme nehéz.
Türelmetlenül firkálok
Kata füzetébe szavakat.
Verseket akarok,
jókat, hogy az lehessek,
aki verseket ír.
Pedig nem ezért írok.
Nem is én írok.
A szavak jönnek,
nem hívom őket,
csak hagyom, hogy
kiizzadjanak pórusaimon.
Ébresztő! Ébredj már fel!-
mondogatom magamnak mantraként,
míg ülök a fehér cigányok között
a harminchetesen.
Közben
sötétedő májfolt
méri az időt
lassan,
napról napra
hízva
bal kezemen.
2010. április 25., vasárnap
Lábunk előtt (vers prózában)
Ma megérkezett a nyár.
Vizet iszok kólás palackból.
A cipőmre csöpög.
Előttem nyomok, fémdarabok,
üvegszilánk.
Itt járt valaki!
Éjjel feltörtek egy autót.
A gazdája ma villamossal ment dolgozni.
Azzal, ami ott kanyarodik,
ahol elegáns villa a közért.
Előttem, a padon fekvő nő
másik oldalára fordul.
- Ma megint leszartak a madarak- gondolja,
és püffedt kezét vágyakozón odanyomja,
ahol rég kiszáradt a mosoly,
ahol régóta nincs öröm.
A padon mindig ott ül az öreg is,
de ma csak kiabál és magyaráz,
mert csak ő látja őket,
és egy kisfiú,
aki halkan mesél neki:
- A villanyoszlop is szeretne zöldellni, de neki nem szabad. –
majd lenéz, és mosolyog.
A lába alatt, a díszburkolaton
tenyérnyi fűcsomó játszik
padlószőnyegesdit.
A pék előtt öreg néni tátog,
saját fogára gondol most,
miközben rágja a porcelánt.
Keresi helyét a szájban.
A fal mellet egy részeg hugyozik.
Dülöngélve lenéz ő is
és csodálja,
ahogy lába süllyed a növekvő dagályban,
miközben az aszfalton térképet formáz
a leomlott vakolatdarabok között
a sárga folyó.
Vizet iszok kólás palackból.
A cipőmre csöpög.
Előttem nyomok, fémdarabok,
üvegszilánk.
Itt járt valaki!
Éjjel feltörtek egy autót.
A gazdája ma villamossal ment dolgozni.
Azzal, ami ott kanyarodik,
ahol elegáns villa a közért.
Előttem, a padon fekvő nő
másik oldalára fordul.
- Ma megint leszartak a madarak- gondolja,
és püffedt kezét vágyakozón odanyomja,
ahol rég kiszáradt a mosoly,
ahol régóta nincs öröm.
A padon mindig ott ül az öreg is,
de ma csak kiabál és magyaráz,
mert csak ő látja őket,
és egy kisfiú,
aki halkan mesél neki:
- A villanyoszlop is szeretne zöldellni, de neki nem szabad. –
majd lenéz, és mosolyog.
A lába alatt, a díszburkolaton
tenyérnyi fűcsomó játszik
padlószőnyegesdit.
A pék előtt öreg néni tátog,
saját fogára gondol most,
miközben rágja a porcelánt.
Keresi helyét a szájban.
A fal mellet egy részeg hugyozik.
Dülöngélve lenéz ő is
és csodálja,
ahogy lába süllyed a növekvő dagályban,
miközben az aszfalton térképet formáz
a leomlott vakolatdarabok között
a sárga folyó.
2010. április 23., péntek
lábam
Lábamat nézem, a húst és a bőrt.
Szőr hullámzik rajta, kanyargós örvénylésben.
S arra gondolok, így hullámzik majd egyszer
búzamezőként, vagy fűként,
porként a szélben.
Így örvénylik majd kövek között,
feloldva egy patak vízében.
És jó gondolni erre,
hogy valami megmarad,
jó, hogy van értelme.
Szőr hullámzik rajta, kanyargós örvénylésben.
S arra gondolok, így hullámzik majd egyszer
búzamezőként, vagy fűként,
porként a szélben.
Így örvénylik majd kövek között,
feloldva egy patak vízében.
És jó gondolni erre,
hogy valami megmarad,
jó, hogy van értelme.
Kiáltom!..... (egy harmadosztályú próféta böfögése)
Halld Jeruzsálem!
Üvöltöm feléd, mi bennem zúg,
mi ismeretlen hangon dübörög.
Üvöltöm, mert félretolja nyelvemet.
Hiába állítasz őrt falaidra,
tág szemekkel hiába lesed,
mert a keleti kapun át jön ő,
ki kirabol, s viszi mindened.
Előtte remény integet
Körötte fény sugárzik,
de mögötte árnyék
az eldugott rettenet.
És te pálmát adsz kezébe,
vállára köpenyt, aranyat.
Kapuid kitárva vezeted
fehér szamárként
a rég megdöglött lovat.
És akkor megérkezik, és lesz.
Majd mikor nyugatfelé
kidől az érckapu,
közönnyel lép ki rajta
az egyetlen tanú,
ő, ki tudja megvakultál.
És harsona nem lesz,
csak tűzoltók zaja.
omló panelházak,
romok torz vigyora
az ásító foghíjak helyén.
Sörösdoboz a földön,
rajta üvegszilánk,
mi könnyen vágja talpad,
de nem lesz aki bánt,
mert nem lesz ott már
senki.
Üvöltöm feléd, mi bennem zúg,
mi ismeretlen hangon dübörög.
Üvöltöm, mert félretolja nyelvemet.
Hiába állítasz őrt falaidra,
tág szemekkel hiába lesed,
mert a keleti kapun át jön ő,
ki kirabol, s viszi mindened.
Előtte remény integet
Körötte fény sugárzik,
de mögötte árnyék
az eldugott rettenet.
És te pálmát adsz kezébe,
vállára köpenyt, aranyat.
Kapuid kitárva vezeted
fehér szamárként
a rég megdöglött lovat.
És akkor megérkezik, és lesz.
Majd mikor nyugatfelé
kidől az érckapu,
közönnyel lép ki rajta
az egyetlen tanú,
ő, ki tudja megvakultál.
És harsona nem lesz,
csak tűzoltók zaja.
omló panelházak,
romok torz vigyora
az ásító foghíjak helyén.
Sörösdoboz a földön,
rajta üvegszilánk,
mi könnyen vágja talpad,
de nem lesz aki bánt,
mert nem lesz ott már
senki.
merengő
Asztalnál ülök, tányér felett.
Majd megolvad minden, s belül leszek,
hol gondolatpára puhítja múltam.
Testemben megmozdul néha egy ideg,
gyomrom mögött dobban,
mert ő tudja, tényleg ki voltam.
Fogam kenyérbe harap,
emlékkel sózom.
Falom a magam főzte igazat.
Majd megolvad minden, s belül leszek,
hol gondolatpára puhítja múltam.
Testemben megmozdul néha egy ideg,
gyomrom mögött dobban,
mert ő tudja, tényleg ki voltam.
Fogam kenyérbe harap,
emlékkel sózom.
Falom a magam főzte igazat.
2010. április 19., hétfő
Buszon
Állunk egymás mellett,
közöttünk vákuum a közöny.
Kint autók ízét oldja az eső.
Számból a hétköznapot köpöm.
Tömegbe szorult az egyedüllét,
itt lehet csak igazán félni.
Mert egymásból magányt lélegzünk,
mert ez mind, mit eltudunk cserélni.
Szemet lehunyva állunk,
s nem gondolunk arra,
hogy hullamérget fröcskölünk
az ébredő pillanatra.
közöttünk vákuum a közöny.
Kint autók ízét oldja az eső.
Számból a hétköznapot köpöm.
Tömegbe szorult az egyedüllét,
itt lehet csak igazán félni.
Mert egymásból magányt lélegzünk,
mert ez mind, mit eltudunk cserélni.
Szemet lehunyva állunk,
s nem gondolunk arra,
hogy hullamérget fröcskölünk
az ébredő pillanatra.
2010. április 18., vasárnap
Reggeli líra
Az ébredés mossa az éjszaka mocskát.
A házfalakról nyers ízeket legel a Nap.
Narancsligetté izzanak a szürke ablakok,
mögöttük fülledt szobák alszanak.
Rolleres lány ébreszti a szelet,
lobogó haj, kötött kardigán.
Körötte mező az utca, hol
cigányasszony sziklák teremnek,
s előttük öreg erőspaprikák.
Ugranék én is,
szállnék a csikkmező felett
de vakságomat elvesztettem régen,
lehámlott rólam,
mikor a tükörbe néztem.
A házfalakról nyers ízeket legel a Nap.
Narancsligetté izzanak a szürke ablakok,
mögöttük fülledt szobák alszanak.
Rolleres lány ébreszti a szelet,
lobogó haj, kötött kardigán.
Körötte mező az utca, hol
cigányasszony sziklák teremnek,
s előttük öreg erőspaprikák.
Ugranék én is,
szállnék a csikkmező felett
de vakságomat elvesztettem régen,
lehámlott rólam,
mikor a tükörbe néztem.
Éjjeli próza
Éjjeli lámpák hazug fénye kísér.
A hamis hajnal megcsal egy rigót,
aki párt keres egy kuka tetején.
Csillogó fényreklám most az élet.
Villogó fények rajzolta képek üvöltik:
Kell, minden kell!
Érzékekre vadászó mellkasok
meztelen, bőr vetítővászont feszítenek.
Árnyszínház most a világ.
A hamis hajnal megcsal egy rigót,
aki párt keres egy kuka tetején.
Csillogó fényreklám most az élet.
Villogó fények rajzolta képek üvöltik:
Kell, minden kell!
Érzékekre vadászó mellkasok
meztelen, bőr vetítővászont feszítenek.
Árnyszínház most a világ.
2010. április 16., péntek
Szerelmes vers
Köd alól a csontváz
vigyora sugárzik,
rejtekén nem maradt.
Kavargó örvényben
találom magam, hol
illatok álmosítanak.
S a szürke köd ágyat formáz,
párnát, jó puhát.
Aludni lenne jó.
Vagy felébredni, s látni
igazi arcát
annak, aki hív,
kinek csontja oly fakó.
vigyora sugárzik,
rejtekén nem maradt.
Kavargó örvényben
találom magam, hol
illatok álmosítanak.
S a szürke köd ágyat formáz,
párnát, jó puhát.
Aludni lenne jó.
Vagy felébredni, s látni
igazi arcát
annak, aki hív,
kinek csontja oly fakó.
2010. április 15., csütörtök
léptem
Virágszirmot nézni mentem.
Az esővel hullottak a földre.
Átléptem fölöttük.
Léptem, és már nem voltam sehol.
Az esővel hullottak a földre.
Átléptem fölöttük.
Léptem, és már nem voltam sehol.
ábránd
Még mindig ott ülök a padon.
Szemedben csillog a folyó
arcodhoz simul a szél,
míg mosolyogsz rám.
Én hallgatok, vagyok.
Mi marad belőled holnap?
Szomjúság,kiszáradt számban.
Vagy még az sem,
csak a semmi álmos tompasága.
Szemedben csillog a folyó
arcodhoz simul a szél,
míg mosolyogsz rám.
Én hallgatok, vagyok.
Mi marad belőled holnap?
Szomjúság,kiszáradt számban.
Vagy még az sem,
csak a semmi álmos tompasága.
csak hallgatok
Bizonytalanság néz belőlem rád
kérdező, tapogató vágy,
kíváncsiság.
Beszélsz, és úgy érzem, ismerlek.
Nevetsz, és tudom, nem ismerlek,
mert nem ismerem
még magamat sem.
Így, mikor ott vagyok,
csak hallgatok
veled.
kérdező, tapogató vágy,
kíváncsiság.
Beszélsz, és úgy érzem, ismerlek.
Nevetsz, és tudom, nem ismerlek,
mert nem ismerem
még magamat sem.
Így, mikor ott vagyok,
csak hallgatok
veled.
Tócsa
Elsüllyedtem, elmerültem benned.
Gondolataim kifolynak fejemből,
a tócsákban is téged látlak.
Valaki megint elvitt engem
magamtól,
magához.
És feloldott furcsa mosolyában.
Gondolataim kifolynak fejemből,
a tócsákban is téged látlak.
Valaki megint elvitt engem
magamtól,
magához.
És feloldott furcsa mosolyában.
2010. április 4., vasárnap
Az egyik kedvenc versem
Mikolaj Sep-Szarzynski (kb.1550-1581):
A földi dolgok mulandó szeretetéről
Fáj nem szeretni - ám rossz gyógyszerül
szolgál szerelmünk is, ha abban lelhet
csábot csak és az vonzza csak a lelket,
mi romlani s változni kényszerül.
Élvezetébe mely szív nem merül
hírek, jogarnak, kincsnek, veszni termett
szép arcnak s kéjnek, melyekkel betelhet,
bármennyi rettegésbe is kerül?
A földi lét törvénye, hogy szeressünk,
de jaj, hogy csak a véges vonzza testünk,
múló anyagban szereti magát,
s tévútra csalja lelkünket az éhség,
mely téged, örök földöntúli szépség,
minden szerelmek célja, meg se lát!
(Ford.: Gáspár Endre)
A földi dolgok mulandó szeretetéről
Fáj nem szeretni - ám rossz gyógyszerül
szolgál szerelmünk is, ha abban lelhet
csábot csak és az vonzza csak a lelket,
mi romlani s változni kényszerül.
Élvezetébe mely szív nem merül
hírek, jogarnak, kincsnek, veszni termett
szép arcnak s kéjnek, melyekkel betelhet,
bármennyi rettegésbe is kerül?
A földi lét törvénye, hogy szeressünk,
de jaj, hogy csak a véges vonzza testünk,
múló anyagban szereti magát,
s tévútra csalja lelkünket az éhség,
mely téged, örök földöntúli szépség,
minden szerelmek célja, meg se lát!
(Ford.: Gáspár Endre)
2010. március 22., hétfő
Sördal az ismeretlennek
Megint részeg vagyok,
fejemben gondolatok,
nyelvemen szavak
kirajzó bogarak.
Miért iszom?- kérdheted.
Mert nézem a két szemed
és benne feloldott
önmagamat.
Mert jó, hogyha néhanap
elolvad ez a nagy
kis világ és vele
én magam is.
fejemben gondolatok,
nyelvemen szavak
kirajzó bogarak.
Miért iszom?- kérdheted.
Mert nézem a két szemed
és benne feloldott
önmagamat.
Mert jó, hogyha néhanap
elolvad ez a nagy
kis világ és vele
én magam is.
2010. március 20., szombat
mert
Vágy, hiány, szomj
kitöltenek, zúgnak bennem,
mert egyedül vagyok.
Kitépném őket magamból,
vagy futnék lerészegedni
az érzésektől.
De csak figyelek.
Lassan megérzem:
talpam alatt ott a föld.
Megtart, még akkor is
ha semmivé hullok szét,
mert széttép a vágy
valaki után.
Majd lassan érzem a légzést
mely áramlik, betölti az űrt.
És újra látom a színeket
és az embereket magam körül.
Vágy, hiány, szomj
elpihennek, múlnak bennem,
mert egyedül vagyok.
kitöltenek, zúgnak bennem,
mert egyedül vagyok.
Kitépném őket magamból,
vagy futnék lerészegedni
az érzésektől.
De csak figyelek.
Lassan megérzem:
talpam alatt ott a föld.
Megtart, még akkor is
ha semmivé hullok szét,
mert széttép a vágy
valaki után.
Majd lassan érzem a légzést
mely áramlik, betölti az űrt.
És újra látom a színeket
és az embereket magam körül.
Vágy, hiány, szomj
elpihennek, múlnak bennem,
mert egyedül vagyok.
2010. március 10., szerda
bohémia
Sörlétől vidáman
sálamba fúrom arcom,
részegen hazafelé.
Hideg van, mégis
minden egyszerű.
Kiröhögöm az embereket,
közöttük magam is,
mert a visszahúznak közéjük
a hétköznapok.
- Drágám! Ne hidd,
hogy eléred a mennyországot!
- röhög rám egy fogatlan nő.
Tanúságtevő a pályaudvaron.
Segíteni,
felejteni,
menni kéne már!
Meg egy új cipő sem ártana.
sálamba fúrom arcom,
részegen hazafelé.
Hideg van, mégis
minden egyszerű.
Kiröhögöm az embereket,
közöttük magam is,
mert a visszahúznak közéjük
a hétköznapok.
- Drágám! Ne hidd,
hogy eléred a mennyországot!
- röhög rám egy fogatlan nő.
Tanúságtevő a pályaudvaron.
Segíteni,
felejteni,
menni kéne már!
Meg egy új cipő sem ártana.
pillanatkép a csatából
Forróság önt el,
szégyen és düh.
Elmenekülnék,
vagy üvöltenék:
Nem vagyok eszköz!
Játszatok mással!
Ez nem az én színpadom,
nem az én szerepem!
Szálakat eltépnék,
szabadon kilépnék,
elhagynám minden
régi helyem.
szégyen és düh.
Elmenekülnék,
vagy üvöltenék:
Nem vagyok eszköz!
Játszatok mással!
Ez nem az én színpadom,
nem az én szerepem!
Szálakat eltépnék,
szabadon kilépnék,
elhagynám minden
régi helyem.
bőr
Szomorú fájdalom köröttem feszül.
Látom mint elszáradt, ráncos régi bőrt,
Mit kinőttem, mégis véd, míg új nem kerül.
Benne vannak az emlékek,
Benne van aki voltam.
Alatta új felszín kérgesedik rám,
Ahogy valósággá szilárdul a holnap.
Lassan levedlik a múlt,
Bár még szorítom magamhoz.
Itt ott hozzá simulok,
És látom,nem vagyok az aki voltam.
Látom mint elszáradt, ráncos régi bőrt,
Mit kinőttem, mégis véd, míg új nem kerül.
Benne vannak az emlékek,
Benne van aki voltam.
Alatta új felszín kérgesedik rám,
Ahogy valósággá szilárdul a holnap.
Lassan levedlik a múlt,
Bár még szorítom magamhoz.
Itt ott hozzá simulok,
És látom,nem vagyok az aki voltam.
2010. március 6., szombat
rács
A kiszáradt földhöz száraz levél lapul,
Fűszálak árnyéka rácsozza be.
Cellámban, egy helyben, hangtalanul,
A hanyatló nappal futok körbe.
Fűszálak árnyéka rácsozza be.
Cellámban, egy helyben, hangtalanul,
A hanyatló nappal futok körbe.
láb
Lassan újra megismerkedek önmagammal.
Néha már észreveszem, hogy én is itt vagyok.
Csak - sajnos- elvesztettem a lábam.
Hozza vissza, aki megtalálja!
Néha már észreveszem, hogy én is itt vagyok.
Csak - sajnos- elvesztettem a lábam.
Hozza vissza, aki megtalálja!
2010. március 2., kedd
utolsó vonat
úton az ágyamhoz
az utolsó vonattal
szívom a cigarettát,
rágom a füst ízét
az arcok tompa tamponok
szívják az estét
megrepedt az aszfalt
rekedt hangok köpik rá
az aznapot
a hányás szétterült, csillog
mit a lámpa fénye az úton
hányás csillagok fénylenek a földön
itt lent
nekünk csak féligemésztett
sérgarépagalaxisok jutnak
csillagködöket ugrok át a Földön
aztán a vonat rángat, cibál az ágyhoz
az utolsó vonattal
szívom a cigarettát,
rágom a füst ízét
az arcok tompa tamponok
szívják az estét
megrepedt az aszfalt
rekedt hangok köpik rá
az aznapot
a hányás szétterült, csillog
mit a lámpa fénye az úton
hányás csillagok fénylenek a földön
itt lent
nekünk csak féligemésztett
sérgarépagalaxisok jutnak
csillagködöket ugrok át a Földön
aztán a vonat rángat, cibál az ágyhoz
2010. február 26., péntek
ott
van, hol hallgatnak a gondolatok
és nem zakatol az elme,
van, hol nem kérdés a miért
ott elnyugvás van és béke
ott van az élet,
a tér
és az elengedés
mikor megtalálom ezt önmagamban,
a világ körém rendeződik
és beleoldódok a változásba
és nem zakatol az elme,
van, hol nem kérdés a miért
ott elnyugvás van és béke
ott van az élet,
a tér
és az elengedés
mikor megtalálom ezt önmagamban,
a világ körém rendeződik
és beleoldódok a változásba
2010. február 23., kedd
Születés
Nem születtem meg.
Még mindig nem.
Csak a testem.
Gondolatcsomóként
várok a koponyámban.
Ott kuporgok.
Mögöttem az ajtó,
amin belöktek,
vagy átcibáltak
az anyám hasát metélő
orvosok.
Harmincöt éve várom,
hátha kinyílik újra.
Mert akarnék visszafutni a
megnemtörtént múltba.
Pedig tudom,
menni kéne élni.
Birtokba venni a testet
és a teret,
amiért nem küzdöttem meg,
amiért ennyit kellett félni.
Még mindig nem.
Csak a testem.
Gondolatcsomóként
várok a koponyámban.
Ott kuporgok.
Mögöttem az ajtó,
amin belöktek,
vagy átcibáltak
az anyám hasát metélő
orvosok.
Harmincöt éve várom,
hátha kinyílik újra.
Mert akarnék visszafutni a
megnemtörtént múltba.
Pedig tudom,
menni kéne élni.
Birtokba venni a testet
és a teret,
amiért nem küzdöttem meg,
amiért ennyit kellett félni.
2010. február 18., csütörtök
Miller
És most két drazsé (a jó gyerekeknek) Arthur Miller: The Ride Down Mt. Morgan c. darabjából:
"ha a vágyaid szerint akarsz élni, az emberek úgy néznek rád, mint egy rakás szarra...ha pedig nem a vágyaid szerint élsz, akkor te érzed magad annak"
és a nővérke jó tanácsa a szenvedő főhősnek:
"na jöjjön már le a keresztről, másnak is kell a fa"
"ha a vágyaid szerint akarsz élni, az emberek úgy néznek rád, mint egy rakás szarra...ha pedig nem a vágyaid szerint élsz, akkor te érzed magad annak"
és a nővérke jó tanácsa a szenvedő főhősnek:
"na jöjjön már le a keresztről, másnak is kell a fa"
2010. február 17., szerda
beismerés
Gyűlölet nincs, csak csalódás.
Vesztett napok,
elhagyott szétszaggatott cafatok.
Mindenhol.
Kifolyt az íz a sóból.
A könnyek elvitték mind az ízeket.
Színek nincsenek már, csak szín van.
Gyurmaszínű massza a kint.
Lehet rágni!
Bent, meg sziklatömb zár
a hamuízű múltba.
Próbálom kihányni.
Vesztett napok,
elhagyott szétszaggatott cafatok.
Mindenhol.
Kifolyt az íz a sóból.
A könnyek elvitték mind az ízeket.
Színek nincsenek már, csak szín van.
Gyurmaszínű massza a kint.
Lehet rágni!
Bent, meg sziklatömb zár
a hamuízű múltba.
Próbálom kihányni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)