Szomorú fájdalom köröttem feszül.
Látom mint elszáradt, ráncos régi bőrt,
Mit kinőttem, mégis véd, míg új nem kerül.
Benne vannak az emlékek,
Benne van aki voltam.
Alatta új felszín kérgesedik rám,
Ahogy valósággá szilárdul a holnap.
Lassan levedlik a múlt,
Bár még szorítom magamhoz.
Itt ott hozzá simulok,
És látom,nem vagyok az aki voltam.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése