Nem születtem meg.
Még mindig nem.
Csak a testem.
Gondolatcsomóként
várok a koponyámban.
Ott kuporgok.
Mögöttem az ajtó,
amin belöktek,
vagy átcibáltak
az anyám hasát metélő
orvosok.
Harmincöt éve várom,
hátha kinyílik újra.
Mert akarnék visszafutni a
megnemtörtént múltba.
Pedig tudom,
menni kéne élni.
Birtokba venni a testet
és a teret,
amiért nem küzdöttem meg,
amiért ennyit kellett félni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése