Köd alól a csontváz
vigyora sugárzik,
rejtekén nem maradt.
Kavargó örvényben
találom magam, hol
illatok álmosítanak.
S a szürke köd ágyat formáz,
párnát, jó puhát.
Aludni lenne jó.
Vagy felébredni, s látni
igazi arcát
annak, aki hív,
kinek csontja oly fakó.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kedves Zidán, remélem ez már elég rémes a Te ízlésednek is! :)
VálaszTörlés