Tollamból a tinta,
alatta lap, fehér.
Bennem nyugtalanság,
hogy megnyílik a tér.
Gondolatom erdő,
fa, virág, bogár,
egy út, melynek a végén
a belső béke vár.
De retteg addig bennem,
egy árva kisfiú.
Sarokba bújva fázva,
ki mindig szomorú.
Mióta várhat itt rám?
Kérdem, s nem tudom.
Kezét kezembe téve,
szívemben szánalom.
Lába oly erőtlen,
felállna, s visszaül.
Én odalépek mellé
így nincs már egyedül.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése