2009. július 27., hétfő

Konvenció vagy ösztön

Most olyan egyszerűnek tűnik az egész. Meglenne hát a gyökere a bajnak. Ott van valahol egy csomó, amit, ha kioldunk, újra él majd mindenki.

Engedni őket.

Mgengedhetem-e én ezt, vagy csak jelezhetem, hogy most úgy látom, jobb mindenkinek, ha a dolgok mennek a maguk útján. Vajon a Duna vizét megállíthatom? Még a nyitott csapot sem tudnám befogni tenyérrel.

Hát akkor legyen nyitva a csap. Hiszen már rég kinyitották.

És ki tudja, lehet, hogy tényleg Istár keze van a dologban. És ki vagyok és, hogy vele szembeszegüljek? Megtehetem, de harcolni nem harcolhatok vele. Ahhoz nagyon kevés vagyok.

Ez még Gilgamesnek sem sikerült, pedig ő kétharmad részt isten volt és csak egyharmad részt ember.

Az új helyzetben azonban valami olyant kell majd megélnünk, ami más, furcsa és idegen. Nekem. Most. A konvenciók miatt. De vajon vonatkoznak-e a konvenciók ránk? Egyáltalán vonatkoznak-e arra, aki nem akarja betartani őket? Igen, vonatkoznak, és bizony hatnak is, ezt kultúrantropológiából megtanultam. De ezzel lehet számolni, és nem felrúgva mindent kialakítani egy megoldást. Most aggyal. Talán egyszer szívvel is, ha megértem, hogy másként nem megy.

De nem vagyunk egyedül ezzel a problémával és a megoldással sem.

Újfajta építőanyagot találtunk? Lehet, hogy kényelmes, de vajon tartós? Vajon meg tudom majd szokni?

Nekem is ad szabadságot? Elbírjuk-e egymás szabadságát? Én elbírom-e az övét? És vajon nekem kell-e ez a szabadság?

Ha ő szenved szenvedek én is, és ha nekem rossz, ő sem tud örülni. Próbáljuk meg ezt belekalkulálni.

Így biztosan nem maradhat, mert csak fájdalom van, és nincs tető a fejünk felett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése