2009. július 28., kedd

Éjszaka

A nap leszállt a hegy mögé
visszfénye itt maradt.
A hűvös újra rám talált
egy röpke perc alatt.

Hogy fázom-e azt kérdezi
még fénye visszaint,
de tudjuk, ő is, én is azt,
ez van törvény szerint.

Mert volt-e bárhol, bármikor
vidék, mi fényben állt,
örökké változatlanul,
megtörve szent szabályt?

Tudom, hogy nem volt még ilyen,
azt értem, most se lesz.
Így csöndben nézem legbelül,
hogy elborít az est.

S csak lassan látja azt szemem,
az este nem nyel el,
mert lelkem éjsötét egén,
ezer csillag felel.

A Hold is felkél, s nyugtalan
szívemre ráborít,
könnyekből ácsolt kupolát,
vár, majd búcsút int.

S végül látom, semmi más
nem fénylik itt belül.
Csak én vagyok. És ezt a fényt
hordozza mind körül.

A bolygók és a csillagok
a Nap s vele a Hold,
csak tőlem fénylik, s nélkülem
mind üres, néma, holt.

Bár látom, érzem és tudom
de minden arra vár,
a hegy mögül majd visszatér
egy fénylő napsugár.

1 megjegyzés:

  1. Elmondtam a hugomnak ezt a verset. Erre ő komolyan rámnézett és közölte velem: A lenyugvó napnak is van ereje!
    Röhögtünk egy jót! :)

    VálaszTörlés