Sörlétől vidáman
sálamba fúrom arcom,
részegen hazafelé.
Hideg van, mégis
minden egyszerű.
Kiröhögöm az embereket,
közöttük magam is,
mert a visszahúznak közéjük
a hétköznapok.
- Drágám! Ne hidd,
hogy eléred a mennyországot!
- röhög rám egy fogatlan nő.
Tanúságtevő a pályaudvaron.
Segíteni,
felejteni,
menni kéne már!
Meg egy új cipő sem ártana.
2010. március 10., szerda
pillanatkép a csatából
Forróság önt el,
szégyen és düh.
Elmenekülnék,
vagy üvöltenék:
Nem vagyok eszköz!
Játszatok mással!
Ez nem az én színpadom,
nem az én szerepem!
Szálakat eltépnék,
szabadon kilépnék,
elhagynám minden
régi helyem.
szégyen és düh.
Elmenekülnék,
vagy üvöltenék:
Nem vagyok eszköz!
Játszatok mással!
Ez nem az én színpadom,
nem az én szerepem!
Szálakat eltépnék,
szabadon kilépnék,
elhagynám minden
régi helyem.
bőr
Szomorú fájdalom köröttem feszül.
Látom mint elszáradt, ráncos régi bőrt,
Mit kinőttem, mégis véd, míg új nem kerül.
Benne vannak az emlékek,
Benne van aki voltam.
Alatta új felszín kérgesedik rám,
Ahogy valósággá szilárdul a holnap.
Lassan levedlik a múlt,
Bár még szorítom magamhoz.
Itt ott hozzá simulok,
És látom,nem vagyok az aki voltam.
Látom mint elszáradt, ráncos régi bőrt,
Mit kinőttem, mégis véd, míg új nem kerül.
Benne vannak az emlékek,
Benne van aki voltam.
Alatta új felszín kérgesedik rám,
Ahogy valósággá szilárdul a holnap.
Lassan levedlik a múlt,
Bár még szorítom magamhoz.
Itt ott hozzá simulok,
És látom,nem vagyok az aki voltam.
2010. március 6., szombat
rács
A kiszáradt földhöz száraz levél lapul,
Fűszálak árnyéka rácsozza be.
Cellámban, egy helyben, hangtalanul,
A hanyatló nappal futok körbe.
Fűszálak árnyéka rácsozza be.
Cellámban, egy helyben, hangtalanul,
A hanyatló nappal futok körbe.
láb
Lassan újra megismerkedek önmagammal.
Néha már észreveszem, hogy én is itt vagyok.
Csak - sajnos- elvesztettem a lábam.
Hozza vissza, aki megtalálja!
Néha már észreveszem, hogy én is itt vagyok.
Csak - sajnos- elvesztettem a lábam.
Hozza vissza, aki megtalálja!
2010. március 2., kedd
utolsó vonat
úton az ágyamhoz
az utolsó vonattal
szívom a cigarettát,
rágom a füst ízét
az arcok tompa tamponok
szívják az estét
megrepedt az aszfalt
rekedt hangok köpik rá
az aznapot
a hányás szétterült, csillog
mit a lámpa fénye az úton
hányás csillagok fénylenek a földön
itt lent
nekünk csak féligemésztett
sérgarépagalaxisok jutnak
csillagködöket ugrok át a Földön
aztán a vonat rángat, cibál az ágyhoz
az utolsó vonattal
szívom a cigarettát,
rágom a füst ízét
az arcok tompa tamponok
szívják az estét
megrepedt az aszfalt
rekedt hangok köpik rá
az aznapot
a hányás szétterült, csillog
mit a lámpa fénye az úton
hányás csillagok fénylenek a földön
itt lent
nekünk csak féligemésztett
sérgarépagalaxisok jutnak
csillagködöket ugrok át a Földön
aztán a vonat rángat, cibál az ágyhoz
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)