- Ez a rohadt cipő nyomja a lábam! - mondta a vándor és lerúgta lábáról a szakadt bakancsot.
- Na most már sokkal jobb - gondolta, miközben leült a fűbe az út mellé. Nézegette a lábát, azután meg virágokat és a tájat, majd mégis úgy döntött, feláll és indul tovább. A cipőket a hóna alá kapta, és mezítláb ment a kavicsos, göröngyös úton, de ez még kényelmetlenebb volt. A lábát törte az út, a hóna alatt meg kényelmetlenül szorongatta a cipőket.
- Nem értem, mért nem lehet az embernek egy jó cipője? Ennyit igazán megérdemelnék! - mondta ki hangosan, mert úgy érezte igaza van. Mérges volt és feszült. Haragudott a világra. Megállt. Ledobta a cipőket és szomorúan belegyömöszölte a lábát a kissé kinőtt bakancsba.
A fűzőt nem kötötte meg.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése