Lassan kinyitotta a szemét, és várt, hogy megszokja a fényeket.
A virág még mindig ott nyílt az út szélén. Jobbról és balról érett búzamezők szegélyezték az utat. Az ég most szürkébb volt mint legutóbb. Esőtől és széltől megtépázott felhők rohantak a magasban, néha láthatóvá téve az kék hátteret. A szél fújt. Nem az a nyári szellő volt, ami valamikor a virág szirmait ringatta, hanem viharos és esőszagú szél. Időnként beletépett az átázott búzakalászokba.
- Nemrég esett. - mondta egy hang. Az út is sáros volt. Vastag keréknyomok préselődtek a szürke, agyagos talajba. Ragadós és csúszós volt minden.
Felállt és végignézett a ruháján. A kék munkásruha térdeinél nagy, agyagos foltok éktelenkedtek, a cipőket vastagon borította a sár. És ahogy ott állt azt gondolta, - Így nem mehet tovább. Főképpen emberek közé nem mehetek.
Tekintete visszatért a virághoz, ami mellett eddig térdelt a sárban. A napraforgó szirmai még mindig sárga lángnyelvekként lebegtek a szélben, de a közepén beértek a magvak. A szára is ép volt még, de az alsó levelek közül egy-kettő elszáradt. A második virág kókadtan lógott a szárról.
A szél ekkor erősen megtépte a búzamezőt. - Vizes lett a termés, mi lesz az aratással? -ötlött fel benne hirtelen. - Talán megszárad, ha újra kisüt a Nap. Igen, akkor a ruhámat is meg tudom majd szárítani. Az agyag megszárad és akkor leporolhatom magamról! - De a Nap nem sütött ki, a szél is nyirkos volt.
Jobbra az úttól, egy domb mögött egy kis tó volt. A nád és a sás a nagy részét benőtte már, de azért úszni lehetett benne. A partról egy fából ácsolt stég nyúlt be majdnem a tó közepéig. A víz zöldes színű volt, tiszta és nyugodt.
Maga mögött hagyta a virágot és elindult a tóhoz. Jobbra az erdő széle, balra a búzamező kísérte. Lassan leereszkedett a dombról, és megállt a stégen. Ekkor előbújt a Nap. A víz felszínéről aranyos, vörös csillogással a szemébe tűztek a sugarak. Hunyorognia kellett. Érezte, ahogy melegszik a levegő.
- Itt megfürödhetek. -gondolta. Félve és szégyenkezve levette a sáros ruhákat és a stégről óvatosan a vízbe ereszkedett. A víz nem volt sem hideg, sem meleg. Lábával érezte a tó fenekének süppedős homokját és a nádszárakat. Látta, hogy a nádasban egy másik út kanyarog. Csónakkal, vagy úszva követhetné - gondolta, de nem mozdult. Alábukott, majd újra feljött és lebegett a vízen. Nem volt sem boldog, sem szomorú ebben a pillanatban. Nyugodt volt. Arra gondolt, hogy nem akart fürdeni, az eső és a sár miatt van most itt. Azután, egy kis idő múlva a partra úszott és elkezdte megtisztítani a ruhákat. Az overál szárát alaposan megdörzsölte a vízben és nézte ahogy a sár lassan eloszlik, lesüllyed. Miután kiterítette a ruhákat, kimászott és meztelenül elnyúlt a stégen. Szárítkozott ő is.
Örült a napsütésnek de nem volt boldog.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése