2010. április 4., vasárnap

Az egyik kedvenc versem

Mikolaj Sep-Szarzynski (kb.1550-1581):

A földi dolgok mulandó szeretetéről

Fáj nem szeretni - ám rossz gyógyszerül
szolgál szerelmünk is, ha abban lelhet
csábot csak és az vonzza csak a lelket,
mi romlani s változni kényszerül.

Élvezetébe mely szív nem merül
hírek, jogarnak, kincsnek, veszni termett
szép arcnak s kéjnek, melyekkel betelhet,
bármennyi rettegésbe is kerül?

A földi lét törvénye, hogy szeressünk,
de jaj, hogy csak a véges vonzza testünk,
múló anyagban szereti magát,

s tévútra csalja lelkünket az éhség,
mely téged, örök földöntúli szépség,
minden szerelmek célja, meg se lát!

(Ford.: Gáspár Endre)

2010. március 22., hétfő

Sördal az ismeretlennek

Megint részeg vagyok,
fejemben gondolatok,
nyelvemen szavak
kirajzó bogarak.

Miért iszom?- kérdheted.
Mert nézem a két szemed
és benne feloldott
önmagamat.

Mert jó, hogyha néhanap
elolvad ez a nagy
kis világ és vele
én magam is.

2010. március 20., szombat

mert

Vágy, hiány, szomj
kitöltenek, zúgnak bennem,
mert egyedül vagyok.

Kitépném őket magamból,
vagy futnék lerészegedni
az érzésektől.

De csak figyelek.

Lassan megérzem:
talpam alatt ott a föld.
Megtart, még akkor is
ha semmivé hullok szét,
mert széttép a vágy
valaki után.

Majd lassan érzem a légzést
mely áramlik, betölti az űrt.
És újra látom a színeket
és az embereket magam körül.

Vágy, hiány, szomj
elpihennek, múlnak bennem,
mert egyedül vagyok.

2010. március 10., szerda

bohémia

Sörlétől vidáman
sálamba fúrom arcom,
részegen hazafelé.

Hideg van, mégis
minden egyszerű.

Kiröhögöm az embereket,
közöttük magam is,
mert a visszahúznak közéjük
a hétköznapok.

- Drágám! Ne hidd,
hogy eléred a mennyországot!
- röhög rám egy fogatlan nő.
Tanúságtevő a pályaudvaron.

Segíteni,
felejteni,
menni kéne már!

Meg egy új cipő sem ártana.

pillanatkép a csatából

Forróság önt el,
szégyen és düh.
Elmenekülnék,
vagy üvöltenék:
Nem vagyok eszköz!
Játszatok mással!
Ez nem az én színpadom,
nem az én szerepem!
Szálakat eltépnék,
szabadon kilépnék,
elhagynám minden
régi helyem.

bőr

Szomorú fájdalom köröttem feszül.
Látom mint elszáradt, ráncos régi bőrt,
Mit kinőttem, mégis véd, míg új nem kerül.

Benne vannak az emlékek,
Benne van aki voltam.
Alatta új felszín kérgesedik rám,
Ahogy valósággá szilárdul a holnap.

Lassan levedlik a múlt,
Bár még szorítom magamhoz.
Itt ott hozzá simulok,
És látom,nem vagyok az aki voltam.

2010. március 6., szombat

rács

A kiszáradt földhöz száraz levél lapul,
Fűszálak árnyéka rácsozza be.
Cellámban, egy helyben, hangtalanul,
A hanyatló nappal futok körbe.