2010. május 21., péntek

Fado

Brúnó blogján találtam egy klippet.

Most én is klippelek egyet-kettőt. :)

http://www.youtube.com/watch?v=-GEaa9QGOd4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=0cKv6EHNOTk

http://www.youtube.com/watch?v=xOY71KFJtto&feature=player_embedded#!

Jaj, és ez a portugezs nyelv..csudamód szép.

Igen, és a brazil szappanoperákat is szeretem. Csupa Zsustinu Augoszto meg ilyen-olyan izsu mindenki! :)

2010. május 20., csütörtök

Petrezselymet eszek
kis kaporlevéllel
s nótám egyre pördül
messze messze száll.

A világ így jutalmaz
óvó tenyerével
míg számkörül kizöldül
a kis kerek szakáll.



:)

Na jó muszáj volt valami hülyeség a sok Juhász Gyula után....

csók

családi portré

Ülünk a kocsiban a temetés után,
és én hallgatom, amint előömlik
a hétköznapok mérge.
Átitat lassan mert torkomban fuldokló
halálíz maradt, meg anyám penészzöld beszéde.
És már nem tudom lenyelni a hallottakat.
Anyám elhagyott foga,
elveszett kulcs és
a felrobbant kukta.
Mesélik egyre, s belém vágnak az ütlegek,
hogy futnék, és bárcsak ne hallanám.
Egy letört cipősarok
és a sebtében vásárolt
pillanatragasztóval összekent szemüveg,
amit smirglivel karcolt tejfehérre az apám.
Ez maradt csak belőlük, ez a nyomor?
A szarrá változó világ? A kifordult gyomor?
Majd újra hallom, hogy társuk
az állandó fáradtság,
és a rémisztő fogyás.
Az örök pénztelenségbe nyelő
kiszáradt zokogás.
És üvöltöm hogy elég!
Mert nem bírom el!
És bőgnék, de csak közöny felel
illetve egy odaköpött epedarab,
hogy töröljem csak beléjük a lábam.

De ne haragudjatok rám!
Csak megijedtem attól,
hogy nem lesztek,
és nem lesz kihez futnom
önmagamtól.

Hát találkoztunk megint

Ablakon dugom ki fejem,
szememet pipacsok maszatolják.
Sínek mellett rohanó csatornafedél,
elfolynak lent a talpfák.

A szélbe kapaszkodok,
mint a könnyek.
De egy sem éri el a földet,
elporladnak a menetszélben.

Hát találkoztunk megint.
Most mellettem állsz csöndben.
Kezed mellkasomon,
súlyod hátamon érzem.

Hát szembenéztünk újra,
szembe és egymásba.
Mert nem hagytál el soha.

S másik kezeddel,
mint legőszintébb barát
húzol vissza a valóságba.

2010. május 17., hétfő

mutatvány fejezet

Falevélpengék hasítják csíkokra az eget.
Ideges táncuk a szelet kaszabolja.
Megmutattam magam ma valakinek.
És minden nyers lett.
Üres, mégis tömören lomha.

A színek festékpatakokká száradtak.
A föld, a kövek, most semmi sem táncol.
Még a rozsdának is súlya lett,
döng az utca a verébugrálástól.

Ugrottam, félre a szálló nyárfavattapamacs elöl.
Féltem, elvéreznék a golyó ütötte sebtől.
Füstszag itatta át a percet, mikor megbotlottam
egy eldobott papírzsebkendőben.
Menekülvén az emlékseregtől.

verseket írok

Az éjszakai villamos ringat,
megáll.

Fűzöld pólóban felszáll egy fiú,
hátrafordul, rám néz.
Izzad szagát nyelem,
mellém ül, szeme nehéz.

Türelmetlenül firkálok
Kata füzetébe szavakat.
Verseket akarok,
jókat, hogy az lehessek,
aki verseket ír.

Pedig nem ezért írok.
Nem is én írok.
A szavak jönnek,
nem hívom őket,
csak hagyom, hogy
kiizzadjanak pórusaimon.

Ébresztő! Ébredj már fel!-
mondogatom magamnak mantraként,
míg ülök a fehér cigányok között
a harminchetesen.

Közben
sötétedő májfolt
méri az időt
lassan,
napról napra
hízva
bal kezemen.

2010. április 25., vasárnap

Lábunk előtt (vers prózában)

Ma megérkezett a nyár.
Vizet iszok kólás palackból.
A cipőmre csöpög.
Előttem nyomok, fémdarabok,
üvegszilánk.
Itt járt valaki!
Éjjel feltörtek egy autót.
A gazdája ma villamossal ment dolgozni.
Azzal, ami ott kanyarodik,
ahol elegáns villa a közért.
Előttem, a padon fekvő nő
másik oldalára fordul.
- Ma megint leszartak a madarak- gondolja,
és püffedt kezét vágyakozón odanyomja,
ahol rég kiszáradt a mosoly,
ahol régóta nincs öröm.
A padon mindig ott ül az öreg is,
de ma csak kiabál és magyaráz,
mert csak ő látja őket,
és egy kisfiú,
aki halkan mesél neki:
- A villanyoszlop is szeretne zöldellni, de neki nem szabad. –
majd lenéz, és mosolyog.
A lába alatt, a díszburkolaton
tenyérnyi fűcsomó játszik
padlószőnyegesdit.
A pék előtt öreg néni tátog,
saját fogára gondol most,
miközben rágja a porcelánt.
Keresi helyét a szájban.
A fal mellet egy részeg hugyozik.
Dülöngélve lenéz ő is
és csodálja,
ahogy lába süllyed a növekvő dagályban,
miközben az aszfalton térképet formáz
a leomlott vakolatdarabok között
a sárga folyó.