Brúnó blogján találtam egy klippet.
Most én is klippelek egyet-kettőt. :)
http://www.youtube.com/watch?v=-GEaa9QGOd4&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=0cKv6EHNOTk
http://www.youtube.com/watch?v=xOY71KFJtto&feature=player_embedded#!
Jaj, és ez a portugezs nyelv..csudamód szép.
Igen, és a brazil szappanoperákat is szeretem. Csupa Zsustinu Augoszto meg ilyen-olyan izsu mindenki! :)
2010. május 21., péntek
2010. május 20., csütörtök
családi portré
Ülünk a kocsiban a temetés után,
és én hallgatom, amint előömlik
a hétköznapok mérge.
Átitat lassan mert torkomban fuldokló
halálíz maradt, meg anyám penészzöld beszéde.
És már nem tudom lenyelni a hallottakat.
Anyám elhagyott foga,
elveszett kulcs és
a felrobbant kukta.
Mesélik egyre, s belém vágnak az ütlegek,
hogy futnék, és bárcsak ne hallanám.
Egy letört cipősarok
és a sebtében vásárolt
pillanatragasztóval összekent szemüveg,
amit smirglivel karcolt tejfehérre az apám.
Ez maradt csak belőlük, ez a nyomor?
A szarrá változó világ? A kifordult gyomor?
Majd újra hallom, hogy társuk
az állandó fáradtság,
és a rémisztő fogyás.
Az örök pénztelenségbe nyelő
kiszáradt zokogás.
És üvöltöm hogy elég!
Mert nem bírom el!
És bőgnék, de csak közöny felel
illetve egy odaköpött epedarab,
hogy töröljem csak beléjük a lábam.
De ne haragudjatok rám!
Csak megijedtem attól,
hogy nem lesztek,
és nem lesz kihez futnom
önmagamtól.
és én hallgatom, amint előömlik
a hétköznapok mérge.
Átitat lassan mert torkomban fuldokló
halálíz maradt, meg anyám penészzöld beszéde.
És már nem tudom lenyelni a hallottakat.
Anyám elhagyott foga,
elveszett kulcs és
a felrobbant kukta.
Mesélik egyre, s belém vágnak az ütlegek,
hogy futnék, és bárcsak ne hallanám.
Egy letört cipősarok
és a sebtében vásárolt
pillanatragasztóval összekent szemüveg,
amit smirglivel karcolt tejfehérre az apám.
Ez maradt csak belőlük, ez a nyomor?
A szarrá változó világ? A kifordult gyomor?
Majd újra hallom, hogy társuk
az állandó fáradtság,
és a rémisztő fogyás.
Az örök pénztelenségbe nyelő
kiszáradt zokogás.
És üvöltöm hogy elég!
Mert nem bírom el!
És bőgnék, de csak közöny felel
illetve egy odaköpött epedarab,
hogy töröljem csak beléjük a lábam.
De ne haragudjatok rám!
Csak megijedtem attól,
hogy nem lesztek,
és nem lesz kihez futnom
önmagamtól.
Hát találkoztunk megint
Ablakon dugom ki fejem,
szememet pipacsok maszatolják.
Sínek mellett rohanó csatornafedél,
elfolynak lent a talpfák.
A szélbe kapaszkodok,
mint a könnyek.
De egy sem éri el a földet,
elporladnak a menetszélben.
Hát találkoztunk megint.
Most mellettem állsz csöndben.
Kezed mellkasomon,
súlyod hátamon érzem.
Hát szembenéztünk újra,
szembe és egymásba.
Mert nem hagytál el soha.
S másik kezeddel,
mint legőszintébb barát
húzol vissza a valóságba.
szememet pipacsok maszatolják.
Sínek mellett rohanó csatornafedél,
elfolynak lent a talpfák.
A szélbe kapaszkodok,
mint a könnyek.
De egy sem éri el a földet,
elporladnak a menetszélben.
Hát találkoztunk megint.
Most mellettem állsz csöndben.
Kezed mellkasomon,
súlyod hátamon érzem.
Hát szembenéztünk újra,
szembe és egymásba.
Mert nem hagytál el soha.
S másik kezeddel,
mint legőszintébb barát
húzol vissza a valóságba.
2010. május 17., hétfő
mutatvány fejezet
Falevélpengék hasítják csíkokra az eget.
Ideges táncuk a szelet kaszabolja.
Megmutattam magam ma valakinek.
És minden nyers lett.
Üres, mégis tömören lomha.
A színek festékpatakokká száradtak.
A föld, a kövek, most semmi sem táncol.
Még a rozsdának is súlya lett,
döng az utca a verébugrálástól.
Ugrottam, félre a szálló nyárfavattapamacs elöl.
Féltem, elvéreznék a golyó ütötte sebtől.
Füstszag itatta át a percet, mikor megbotlottam
egy eldobott papírzsebkendőben.
Menekülvén az emlékseregtől.
Ideges táncuk a szelet kaszabolja.
Megmutattam magam ma valakinek.
És minden nyers lett.
Üres, mégis tömören lomha.
A színek festékpatakokká száradtak.
A föld, a kövek, most semmi sem táncol.
Még a rozsdának is súlya lett,
döng az utca a verébugrálástól.
Ugrottam, félre a szálló nyárfavattapamacs elöl.
Féltem, elvéreznék a golyó ütötte sebtől.
Füstszag itatta át a percet, mikor megbotlottam
egy eldobott papírzsebkendőben.
Menekülvén az emlékseregtől.
verseket írok
Az éjszakai villamos ringat,
megáll.
Fűzöld pólóban felszáll egy fiú,
hátrafordul, rám néz.
Izzad szagát nyelem,
mellém ül, szeme nehéz.
Türelmetlenül firkálok
Kata füzetébe szavakat.
Verseket akarok,
jókat, hogy az lehessek,
aki verseket ír.
Pedig nem ezért írok.
Nem is én írok.
A szavak jönnek,
nem hívom őket,
csak hagyom, hogy
kiizzadjanak pórusaimon.
Ébresztő! Ébredj már fel!-
mondogatom magamnak mantraként,
míg ülök a fehér cigányok között
a harminchetesen.
Közben
sötétedő májfolt
méri az időt
lassan,
napról napra
hízva
bal kezemen.
megáll.
Fűzöld pólóban felszáll egy fiú,
hátrafordul, rám néz.
Izzad szagát nyelem,
mellém ül, szeme nehéz.
Türelmetlenül firkálok
Kata füzetébe szavakat.
Verseket akarok,
jókat, hogy az lehessek,
aki verseket ír.
Pedig nem ezért írok.
Nem is én írok.
A szavak jönnek,
nem hívom őket,
csak hagyom, hogy
kiizzadjanak pórusaimon.
Ébresztő! Ébredj már fel!-
mondogatom magamnak mantraként,
míg ülök a fehér cigányok között
a harminchetesen.
Közben
sötétedő májfolt
méri az időt
lassan,
napról napra
hízva
bal kezemen.
2010. április 25., vasárnap
Lábunk előtt (vers prózában)
Ma megérkezett a nyár.
Vizet iszok kólás palackból.
A cipőmre csöpög.
Előttem nyomok, fémdarabok,
üvegszilánk.
Itt járt valaki!
Éjjel feltörtek egy autót.
A gazdája ma villamossal ment dolgozni.
Azzal, ami ott kanyarodik,
ahol elegáns villa a közért.
Előttem, a padon fekvő nő
másik oldalára fordul.
- Ma megint leszartak a madarak- gondolja,
és püffedt kezét vágyakozón odanyomja,
ahol rég kiszáradt a mosoly,
ahol régóta nincs öröm.
A padon mindig ott ül az öreg is,
de ma csak kiabál és magyaráz,
mert csak ő látja őket,
és egy kisfiú,
aki halkan mesél neki:
- A villanyoszlop is szeretne zöldellni, de neki nem szabad. –
majd lenéz, és mosolyog.
A lába alatt, a díszburkolaton
tenyérnyi fűcsomó játszik
padlószőnyegesdit.
A pék előtt öreg néni tátog,
saját fogára gondol most,
miközben rágja a porcelánt.
Keresi helyét a szájban.
A fal mellet egy részeg hugyozik.
Dülöngélve lenéz ő is
és csodálja,
ahogy lába süllyed a növekvő dagályban,
miközben az aszfalton térképet formáz
a leomlott vakolatdarabok között
a sárga folyó.
Vizet iszok kólás palackból.
A cipőmre csöpög.
Előttem nyomok, fémdarabok,
üvegszilánk.
Itt járt valaki!
Éjjel feltörtek egy autót.
A gazdája ma villamossal ment dolgozni.
Azzal, ami ott kanyarodik,
ahol elegáns villa a közért.
Előttem, a padon fekvő nő
másik oldalára fordul.
- Ma megint leszartak a madarak- gondolja,
és püffedt kezét vágyakozón odanyomja,
ahol rég kiszáradt a mosoly,
ahol régóta nincs öröm.
A padon mindig ott ül az öreg is,
de ma csak kiabál és magyaráz,
mert csak ő látja őket,
és egy kisfiú,
aki halkan mesél neki:
- A villanyoszlop is szeretne zöldellni, de neki nem szabad. –
majd lenéz, és mosolyog.
A lába alatt, a díszburkolaton
tenyérnyi fűcsomó játszik
padlószőnyegesdit.
A pék előtt öreg néni tátog,
saját fogára gondol most,
miközben rágja a porcelánt.
Keresi helyét a szájban.
A fal mellet egy részeg hugyozik.
Dülöngélve lenéz ő is
és csodálja,
ahogy lába süllyed a növekvő dagályban,
miközben az aszfalton térképet formáz
a leomlott vakolatdarabok között
a sárga folyó.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)